Mindenki azt mondja, hogy Max vízbe fulladt, de Charlie ezt másképp gondolja: Ő ugyan is ott volt vele a tóparton és pontosan tudja, hogy mi történt. Egyszer csak elkezdte a fiút álmaiban látni, ami újabb reményt adott számára, nem véletlenül. Úgy tűnik képes lesz a fiúval ismét találkozni. De vajon Max hova vezeti őt, és vajon képes lesz-e visszatérni?
A regény egy rövid történettel kezdődik The Millpool-lal, amit még 1992-ben írtak. Ezt, és a gyerekkoromban látott tavat, ami mély, hideg és nagyon csábítónak tűnt egy meleg nyári napon, de veszélyes is volt egyrészt a nagyon erős sodrásának, más részt, a tavat szegélyező mohás sziklák miatt. The Millpool két gyerekről szólt, akik gyümölcsöt szedtek egy ehhez hasonló hely közelében és aztán az egyikük beleesett a vízbe. Sokkal később megírtam Az ugrás első fejezetét.
A Szunnyadó Tűz megírása után kedvet kaptam egy visszafogottabb és egy finomabb kutatáshoz, amiben azt vizsgáltam, hogy a fantasy és a valóság hogyan találkozik. A könyv két vélemény között áll egyrészt Charlie mellett, aki úgy hisz valami furcsa dolog történt másrészt testvére James véleménye mellett, aki szerint semmi szokatlan nem esett meg. Az olvasótól függ, hogy kinek ad igazat. Inspirációm egy része Henry James’sThe Turn of the Screw címűkönyvéből származik, ez egy nagyszerű szellemtörténet, ami más teljesen más irányba indított el. Sokkal később az ellentétes nézeteket felhasználtam a Bartimaeus trilógiánál, ahol egyszerre nyomon követhetjük Nathaniel és Bartimaeus véleményét.
Vélemények:
Lenyűgöző olvasmány… kifinomult az ábrázolásmóddal
A kiadó
Atmoszférikus és intrikus…kiváló minőségű írás
The Daily Telegraph
Egy jól megszervezett regény barátságról és halálról.