6. fejezet
Ptolemaiosz

            Az ifj� k�nyvt�ros odal�pett a zs�khoz, melyben h�rm�juknak sz�ks�ges holmikat tartottak. Kereste a papiruszokat amiket indul�skor tett el. Le akarta jegyezni ezt a k�l�n�s dzsinnt akit megismert. Meg is tal�lta a zs�k alj�n egy furcsa anyag� karperec mellett. Nem tudta, hogy ker�lhetett oda, kez�be vette, hogy megszeml�lhesse. Finom munka volt: az ez�st�sen csill�ml� szemek h�rmas sorban f�z�dtek egym�sba. Ilyen �kszert csak kir�lyn�k, �s nemes h�lgyek engedhettek meg maguknak.

-         Ne sz�szm�t�lj�l m�r annyit ink�bb, pihenj mondtam m�r! – ki�ltott r� a n�i dzsinn a t�bor m�sik fel�b�l.

-         Rendben, rendben megyek m�r!

Visszadugta a zs�kba a kark�t�t, majd k�s�bb kider�ti, hogy ker�lt oda.

Lekuporodott a t�z mell� �s hamarosan elnyomta az �lom. �lm�ban sosem l�tott helyen j�rt: furcsa n�v�nyek vett�k k�r�l mindenhonnan. A madarak hangja a megszokottn�l hangosabb volt. Elindult arrafel� ahol ritkult a n�v�nyzet, de ott is ugyanaz a l�tv�ny fogadta: k�t�lszer�en lel�g� z�ld n�v�nyek, hatalmas levelek �s sz�m�ra ismeretlen �llatok. Az eg�sz ismer�s volt neki, nem tudta honnan. Tov�bbment, egyenesen az orra ut�n am�g egy kis tavacsk�hoz nem �rt. Ekkor beugrott neki honnan volt ismer�s a k�rny�k: a t� egy az egyben olyan volt mint amit abban az o�zisban l�tott ahonnan elindultak! Ez a gondolat megr�misztette �s sietve elindult vissza oda ahol az �lom kezd�d�tt, h�tha fel�bredhet. M�r majdnem oda�rt amikor morg� hangot hallott az egyik facsoport m�g�l. Hal�lra ijedt, moccanni se b�rt, pedig �rdekelte mi adhatta ki a hangot. Nem kellett sokat v�rnia mikor megpillantotta: hatalmas macskaszer� �llat l�pett ki a f�k m�g�l. V�r�ses bund�j�t fekete cs�kok sz�ntott�k. Hossza nagyban meghaladta magass�g�t, a fi� tudta, hogyha megt�madn� es�lye se lenne. Az �llat fel� kezdett l�pkedni, lassan, kom�tosan mik�zben nem vette le a szem�t kiszemeltj�r�l. Mikor oda�rt hozz� t�mad�sra k�szen felemelte a mancs�t, hogy lecsaphasson v�dtelen, apr� �ldozat�ra…

…de nem tette. A furcsa �llat e helyett elkezdte b�kd�sni a fi� homlok�t. Ptolemaiosz kinyitotta a szem�t �s l�tta, hogy nem m�s mint Bartimaeus b�kd�si.

-         Reggel van. – �llap�totta meg a dzsinn �s r�mutatott a kos�rra. – Nyom�s.

-         Igen, indulunk. – helyeselt az �rdekes �lt�zet� l�ny a kos�r mell�l.

-         Teh�t csak �lom volt… - motyogta az ifj� tud�s mik�zben bem�szott a sz�ll�t�alkalmatoss�gba.

�tk�zben az �lom hely�n �s az �llaton gondolkodott, de nem j�tt r�, hogy mit jelenthet. Gondolkod�s�b�l az riasztotta fel ahogy a k�t dzsinn egyszerre felszisszent:

- A francba!