10. fejezet

Ruria

Amikor r�szakadt a k�lvil�g, legsz�vesebben sik�tott volna. V�lla rettenetesen f�jt. Kinyitotta szem�t.
Bartimaeus ott �lt mellette, az egyiptomi fi� alakj�ban.
-Na! �lsz? Pedig m�r azt hittem, hazamehetek…
Sz�vesen visszav�gott volna, de nem volt el�g ereje. Azt�n �sszeszedte mag�t.
-Ahelyett, hogy sz�rakozol, ink�bb seg�ts…
-Na!!! M�gse vagy olyan rem�nytelen…
-Pofa be.
-M�r ennyire j�l vagy?
-Hagyj m�r… seg�ts levenni ezt a f�ls�t… �s be k�ne k�tni a v�llam.
-�s mindezt persze nekem, ugye?
-M�g sz�p…
Ruria lassan fel�lt, v�gig �p karj�ra t�maszkodva. A dzsinn g�nyosan vigyorgott. Persze seg�tett. Elv�gre � volt a szolga…
-Mire kell neked a nevek hatalma?
Ruria hallgatott.
-K�rdeztem valamit.
-M�r elmondtam egyszer. Meg akarom tudni, ki is vagyok val�j�ban.
-Nem lenne egyszer�bb a saj�t eml�keid k�z�tt keresned? Mi�rt teszed kock�ra a saj�t �leted?
Bartimaeus k�rd�se hallat�n elmosolyodott. Sz� n�lk�l megnyitotta tudata kapuit.
El�sz�r a dzsinn hangj�t hallotta meg, az elm�je legm�ly�n.
Megmutatta, ami az ut�n t�rt�nt, hogy elindult a templomba. Azt�n mindent, amire eml�kezett az elm�lt napb�l. Bartimaeus lassan beljebb hatolt a tudat�ba, k�nnyed�n �tt�rte a falakat. Ruria nem tehetett semmit. Nem is akart. Csup�n azt rejtette el, amit keresett. Annak az ok�t, ami�rt a n�v hatalm�ra volt sz�ks�ge.
-Nocsak!
�sszerezzent. Elm�je �res volt.
-Honnan ismered Ptolemaioszt?
-Mir�l besz�lsz???
-Tudod te azt pontosan…
A dzsinn sziszegve v�laszolt. Ruria megr�zta a fej�t. Sz�d�lt. Valahogy nem akarta, hogy Bartimaeus megfojtsa. Nagy leveg�t vett h�t, �s mes�lni kezdett.
-Nem tudom, ki vagyok. De eml�kszem r�, Ptolemaioszra. Akkor nem ebben a testben voltam. D�monk�nt �ltem. Arra a nevemre se eml�kszem. Pedig ha megtudn�m… haszn�lhatn�m a nevek hatalm�t…
Bartimaeus megvet�en elh�zta a sz�j�t.
-M�gis mire kell az neked? Bossz�t �llni, mert valaki let�rte a k�rm�d? Vagy tal�n az�rt, mert meguntad a rejt�zk�d�st? Rendes �letet akarsz �lni?
-Fogd m�r be, k�rlek… Eg�szen m�sra akarom haszn�lni.
-T�nyleg? Csak �gy sz�lok, hogy egy bonyolult r�tusr�l besz�lsz, aminek a seg�ts�g�vel ak�r holtakat is fel lehet t�masztani, persze csak a val�di nev�k ismeret�ben. Ez�rt van az, hogy a m�gusok v�gleg meghalnak. Az � nev�ket senki nem tudja. Tal�n �k maguk se…
-Azt mondtam, fogd be.
-L�m, l�m… visszat�rt az er�d?
Ruria s�hajtott. M�g egyszer �tgondolta az eg�szet. Azt�n nagy leveg�t vett, �s kimondta.
-Ha hagyn�d, hogy v�gigmondjam…
-Hallgatlak. Csupa f�l vagyok.
-Most m�r t�nyleg fogd be azt a nagy sz�dat!
-Ok�, f�n�k.
A l�ny keze megremegett. Kimondta az izz� szegecs els� sz�tagj�t. Ut�na p�r m�sodpercig n�zte a dzsinnt. Elmosolyodott.
-Nem fogom haszn�lni. De szeretn�m, ha meghallgatn�l v�gre. K�sz�n�m.
-Vill�mk�rd�s: mi�rt is nem akarod haszn�lni? Ennyire nem f�lsz?
-Mi okom van r�? De l�tom, nem �rdekel a mondanival�m… ak�r hagyhatn�l is aludni.
Bartimaeus felvonta a szem�ld�k�t.
-Na rajta, ny�gd ki.
Ruria szeme a t�volba r�vedt, mik�zben er�t gy�jt�tt. Azt�n a halott fi� arc�ra t�vedt tekintete. Nyelt egyet, majd megnyalta kisz�radt ajkait.
-Akit fel akarok t�masztani…
Bartimaeus v�rakozva n�zett r�.
-Az… Ptolemaiosz.