8. fejezet

Ruria

B�ntotta a dzsinn viselked�se. Hab�r mire sz�m�tott? A rabok mindig szabadulni akarnak…
Most pedig futott. Futott a templom fel�. Az oldala m�r sz�rt, de nem �llt meg. Csak akkor, amikor m�r el�tte magasodott a homokk� �p�let. Vett egy nagy leveg�t, �s bel�pett.
Csend volt. Alig p�r ember volt benn. Ruria keresztet vetett, majd elindult el�re, az olt�r fel�. Let�rdelt a sz�nyegre, �s �gy tett, mintha im�dkozna. Nem igaz�n �rintette a vall�s, hiszen m�gus volt. Legal�bbis � annak nevezte mag�t. K�zben figyelmesen v�gign�zte az �p�let bels� ter�nek minden r�szlet�t, a fresk�kat, a szobrokat, m�g a padokat is. Semmi k�l�n�s. Itt lenne elrejtve a k�vetkez�, a nev�re utal� jel? Na ne m�r –gondolta-, ha most hi�ba j�ttem el ide, felakasztom magam… Vagy nem… Meg�ltetem magam a dzsinnel… Val�sz�n�leg m�g �r�lne is neki…
Valaki meg�llt m�g�tte. Nem n�zett fel, „�gyis csak egy m�sik l�togat�” alapon. Hideg f�m �rt a nyak�hoz.
-Vel�nk j�n, Miss Weiss…
Ruria lassan fel�llt. K�zben el�h�zta az ez�stk�s�t, rem�lve, hogy nem veszik �szre. T�vedett.
-Arra nem lesz sz�ks�g. Nem akarunk harcot.
Egy k�z v�gigsim�tott a nyak�n. Azt�n egyszer csak els�t�t�lt el�tte a vil�g.
A f�rfi elmosolyodott. Gyerekkora �ta tanult harcm�v�szeteket. Ak�r meg is �lhette volna a l�nyt, de nem… neki �lve kellett. A halottak nem tudnak besz�lni – ez volt akkor a mott�ja.
Ruria arra �bredt, hogy f�zik. Egy hideg k�szob�ban volt, karjai feje f�l�tt a falhoz l�ncolva. Valahonnan a plafonr�l folyamatosan hideg v�z folyt r�. Ruh�ja teljesen �t�zott, haj�b�l is cs�p�g�tt a v�z. V�lla teljesen elzsibbadt, ujjait alig tudta megmozd�tani. Ahogy kinyitotta a szem�t, m�r csukhatta is be: ennek is a v�z volt az oka.
-Fel�bredt, Miss Weiss?
-Ki maga?
-Senki. �nnek �gyis t�bbet �rne a nevem, mint m�snak.
A hom�lyb�l el�l�pett a f�rfi. Megnyomott a falon egy gombot, mire a v�zfoly�s megsz�nt. Odal�pett a lel�ncolt, csuromvizes �s reszket� l�nyhoz. Ruria megpr�b�lt h�tr�bb l�pni, de m�g�tte m�r csak fal volt. A f�rfi m�r ott �lt el�tte. Mutat�ujj�t v�gigh�zta foglya ajkain, mik�zben halkan besz�lni kezdett.
-Nek�nk nem az �lete kell… csup�n k�t n�v: a mag�� –a val�di-, �s a dzsinn�, akit megid�zett. Nos, hallgatom.
Ruria szembek�pte. A k�vetkez� pillanatban hatalmas pofont kapott. Sz�ja sz�l�n v�r csordult le.
-Pimasz liba… J�l van, ha nem besz�lsz magadt�l, kiszedj�k bel�led er�vel, amit tudni akarunk.
Megszabad�totta a l�ncokt�l. A l�ny a f�ldre esett, de nem hagytak nyugtot neki. Fogva tart�ja k�nnyed mozdulattal felemelte a karj�n�l fogva, �s nekicsapta a k�falnak. Lassan s�t�lt oda hozz�, �s kem�nyen beler�gott fogly�ba. Let�rdelt mell�.
-Miss Weiss, nem besz�l?
Ruria sz�l�sra nyitott a sz�j�t, de nem j�tt ki hang a tork�n. �gy h�t n�m�n form�lta a szavakat:
-T�lem nem tud meg semmit.
-Vagy �gy!
A f�rfi el�rehajolt, �s megcs�kolta. Ruria k�ts�gbeesetten pr�b�lt szabadulni. Azt�n �les f�jdalom has�tott a v�ll�ba.
A cs�knak v�ge szakadt, elrabl�ja fel�llt. K�zben kih�zta az ez�stk�st a v�ll�b�l, azt�n otthagyta, a f�ld�n fekve. A v�z �jra zubogni kezdett.
Ott fek�dt, a saj�t v�r�ben, egyed�l. Gondolatban Bartimaeust h�vta, de tudta, hogy a diad�m n�lk�l hi�ba.
Megpr�b�lt eszm�let�n�l maradni, hogy mag�hoz h�vhassa a dzsinnt. Nem ment. El�jult.
M�g utolj�ra elmosolyodott.
Igen… soha nem voltam er�s… ha meghalok, � megszabadul. Nem der�lhet ki a val�di nevem.
Gondolatai a hom�lyba vesztek.