6. fejezet

Ruria

„Nekem nem �rdekem, hogy �letben maradj…” A dzsinn mondata ott visszhangzott a fej�ben. H�t persze –gondolta- mi�rt is lenne az? Hiszen d�mon. �n pedig rabs�gba k�nyszer�tem. �gy k�nny� meg�rteni… De m�gis…
Ruria sz�tlanul n�zett kifel� az ablakon. F�l szemmel l�tta, hogy Bartimaeus �jra a k�nyvbe m�lyed. S�hajtott. Szerette Glasgowot, j�l esett neki az a pillanatnyi b�ke. De most, hogy ellopatta a nyakl�ncot, nem volt marad�sa. �vatosan meg�rintette a nyak�ban f�gg� pikkelyt. Ahogy len�zett kezeire, megborzongott. Egy pillanatra l�tni v�lte a pikkelyek k�rvonalait, de amint pislogott, elt�ntek.
Semmi kedve nem volt Drezd�ba menni. Els�sorban az�rt, mert nem akart a veszt�be rohanni. De meg akarta tudni a val�di nev�t.
V�g�l is… Drezda sz�p v�ros. �s Rekhit majd megv�d. Rem�lem. De… ha megtudom a val�di nevemet, � is hallani fogja… att�l kezdve k�nnyed�n meg�lhet…
A l�ny gyorsan megszabadult a gondolatt�l. � maga se tudta mi�rt, de ez szokatlanul k�nnyen ment. R�n�zett a dzsinnre.
-Rekhit! Mondd csak… j�rt�l m�r Drezd�ban?
-Hagyj olvasni.
-K�rdeztem valamit!
-Tudom. �s igen, egyszer r�gen j�rtam m�r ott.
-Mikor?
-A 18. sz�zad k�zep�n, amikor a Frauenkirche �p�lt.
-1945. febru�rj�ban lerombolt�k.
-MI???
-Nyugodj meg, m�r restaur�lt�k. 11 �v�kbe telt, de legal�bb �jra �ll.
-Mi k�ze van a templomnak hozz�d?
-Ott kell keresnem a nevemet. Sz�m�tok r�d.
-Eg�szs�gedre. Att�l m�g nem vagyok hajland� bemenni egy templomba. Nem dzsinneknek val� hely az…
Ruria elh�zta a sz�j�t. Gyakran j�rt Drezd�ban, im�dta az �v�rost. A megfeketedett homokk� �p�letek megnyugtatt�k. De most… most, hogy tudta, mi v�r ott r�, valahogy m�gse akarta �jra l�tni a templomot. Bartimaeus �jra olvasni kezdett.
H�t rendben –gondolta a l�ny- akkor egyed�l megyek be. Nem fogom parancsba adni, hogy k�vessen.