4. fejezet

Ruria

Ruria f�radtan ledob�lta mag�r�l ruh�it, levette a nyakl�ncot �s a t�bbi �kszer�t, majd be�llt a zuhany al�.
Csukott szemmel, felfel� n�zve �lvezte, ahogy a v�zcseppek arc�ra hullnak, majd lefolynak a nyak�n. �rezte, ahogy a sminkje sz�tm�zol�dik. Nem zavarta: am�gy is ut�lta. Csak a tolvajl�s miatt festette ki mag�t.
Hajat mosott, lemosta a smink maradv�nyait. V�g�l elz�rta a vizet, �s kil�pett a zuhanykabinb�l. Maga k�r� csavarta a t�r�lk�z�t, le�lt a sz�kre, ami odabent volt, �s elkezdte sz�r�tani a haj�t. El�rehajolt, hogy ne a h�t�n folyjon le a v�z.
Amikor elk�sz�lt, lend�letesen h�travetette a fej�t, �s megr�zta s�r�ny�t. A hajkef��rt ny�lt, de nem �rte el. Fel�llt h�t, �s a t�k�rh�z l�pett.
A k�vetkez� pillanatban �lesen felsikoltott. A t�r�lk�z� a f�ldre hullott.
�jabb pillanat m�lva Bartimaeus l�pett be, kimondottan unott arccal. Azonban � is megdermedt.
A t�k�rb�l ugyanis egy z�ldesk�k pikkelyekkel bor�tott, ez�stfeh�r haj� VALAMI n�zett vissza r�.
Ruria lassan, nagyon lassan v�gign�zett mag�n. Eg�sz test�t pikkelyek fedt�k. Kulcscsontj�t�l combj�ig teny�rnyiek, v�gtagjain �s nyak�n egyre kisebbek. Ujjbegyein alig voltak millim�teresek. Jobb szeme alatt valamivel nagyobbak voltak, mint arca t�bbi r�sz�n, �s sokkal vil�gosabbak, k�kes ez�stsz�n�ek. Ezekb�l azonban alig volt p�r; egy kis, f�lk�r alak� r�szen a szeme alatt.
Megfordult, �s a dzsinnre n�zett. Az n�m�n �llt.
-Re… Rekhit! Mi… mi volt… ez? Mi t�rt�nik velem? -suttogta Ruria. Bartimaeus v�llat vont.
-Fogalmam sincs. Lehet egy javaslatom?
-Halljam.
-�lt�zz fel, �s ut�na megbesz�lj�k. –mondta, azt�n kiment a szob�b�l, becsapva maga m�g�tt az ajt�t. Ruria egy darabig m�g n�zett ut�na, majd megfogadta a tan�csot: fel�lt�z�tt, fogta a l�ncot, �s kiment a nappaliba. Ott le�lt a kanap�ra, �s a l�ncot kezdte el tanulm�nyozni. Mereng�s�b�l a dzsinn riasztotta fel.
-Megsz�moltad m�r, hogy h�ny szemb�l �ll az a l�nc? Mert ha igen, akkor kezdj valamit a k�ld�ssel! Hetedik s�kon igencsak felkavar�.
-T�nyleg? Mutasd! –a l�ny az asztalon fekv� diad�mra mutatott. Bartimaeus megr�zta a fej�t.
-K�rlek. –�llt fel Ruria.
-Ne is �lmodozz r�la!
-Rekhit…
-Mi�rt h�vsz �gy? –k�rdezte sz�r�san a dzsinn. Ruria �sszerezzent. Lehajtotta fej�t, hogy ne kelljen a rideg szemp�rba n�znie.
-Azt k�rdeztem, mi�rt h�vsz �gy? V�laszolj, ha k�rdezlek! Ruria!
A l�ny nem felelt.
Azt�n, a m�sodperc t�red�k�vel k�s�bb m�r a falhoz szor�tott nyakkal tal�lta mag�t. L�bai alig �rtek le. K�ts�gbeesetten pr�b�lta lefejteni mag�r�l a dzsinn ujjait.
-Eressz el! –sziszegte.
-Ugyan mi okom van r�? Semmi nem tarthat vissza att�l, hogy meg�ljelek… Hi�ba ez a k�ls�, ugyan�gy haland� vagy, mint eddig! Sz�val felelj, vagy meghalsz!
Hogy szavainak nyomat�kot adjon, kiss� megn�vesztette a k�rmeit, �s Ruria nyak�ba v�jta �ket.
-Te se tudod az �n val�di nevemet…
-Ennek semmi k�ze a k�rd�semhez!
A karmok nyom�n meleg v�r serkent ki a pikkelyek k�z�l.
-Te se tudod az �n nevemet, h�t �n se fogom haszn�lni a TE nevedet… m�rmint a val�dit. Tiszteletben tartom a nevek hatalm�t.
A v�r v�gigfolyt a dzsinn k�zfej�n.
-A nevek hatalma? M�gis mire kell az neked?
Elengedte Ruria a nyak�t. A l�ny a f�ldre esett.
-M�r �n sem eml�kszem a val�di nevemre, �s ki akarom der�teni.
Bartimaeus lenyalt n�h�ny csepp v�rt a kez�r�l.
-Gondolom, ebben kell seg�tenem.
-Pontosan. Mi�rt csin�ltad ezt? –k�rdezte Ruria, mik�zben let�r�lte a v�rt a nyak�r�l.
-Felkaptam a vizet. Tudod, 3000 �ve senki nem sz�l�tott �gy. Aki pedig megtette… Mindegy. Ez nem a te dolgod.
-Ptolemaiosz? Most hi�ba kussolsz, tudom. Gondosan ut�naj�rtam a m�ltadnak.
-Val�ban?
-Val�ban.
K�zben Ruria figyelme ism�t a nyakl�nc fel� fordult. Felvette. A pikkelyek lassan elhalv�nyultak, majd beleolvadtak a b�r�be.
-Ezek szerint a nyakl�nc miatt v�ltozt�l �t.
-Remek. Most m�r csak azt kell megtudnunk, hogy kiv� vagy miv� v�ltoztam �t. �s most j� �jt!
Ruria elt�nt a h�l�szob�j�ban, behajtotta maga m�g�tt az ajt�t, �s lefek�dt aludni. Odakint Bartimaeus kinyitott egy ablakot, �s s�lyom k�p�ben elindult, hogy megn�zze a v�rost fel�lr�l.