1. fejezet

Bartimaeus

Nem tudom, h�nyszor eml�tettem m�r, hogy ut�lom, ha    megid�znek.  R�ad�sul engem �p halottnak kellene hinnie mindenkinek, teh�t nem �rtettem, ki mer zargatni.
Nos, egy kis libuska volt.*
L�ttam rajta, hogy kezd�, teh�t megpr�b�lkoztam egy viszonylag ijeszt� �lc�val: kim�ra lettem. Kecske-oroszl�n-k�gy�-sas l�ny, kimondottan aranyos. Hozz� k�retk�nt k�nk�b�z, meg v�rpatakok. Belekezdtem kedvenc monol�gomba.
-Ki vagy te, hogy meg mersz id�zni engem, uruki Bartimaeust, az Ez�sttoll� K�gy�t, a nagy Szakar Al Dzsinit, engem, ki fel�p�tette Uruk �s Pr�ga fala…
-Rekhit.
-it, engem, aki besz�lt Salamonnal…
-Rekhit!
K�nyszer�en elhallgattam.
-Mondd.
-Pofa be. Sz�vesen v�gighallgatn�lak, de nincs id�m. Majd holnap elmondhatod.
A kim�ra bossz�san morgott. V�gign�ztem a pentagramon – hib�tlan. Sajna. Megid�z�m k�zben t�r�k�l�sben letelepedett a f�ldre, �s �rdekl�dve vizslatta pat�imat.
-Feladatom van sz�modra.
-M�gis mi m�s�rt id�zt�l volna meg, he? Hobbib�l?
-Nem k�rdeztelek. Miel�tt beavatlak a feladatba, van egy k�rd�sem.
-Ki vele, ess�nk t�l rajta.
-Tudsz t�ncolni?
-HE?**
-Azt k�rdeztem, hogy tudsz t�ncolni?
-Nem kell megism�telned, halottam.
-Sz�val tudsz, vagy nem tudsz? Mondtam m�r, hogy nem �rek r�!
-Tudok, ha ez kell ahhoz, hogy boldog legy�l �s elengedj…
-Remek. Akkor most sz�pen felveszel valami emberi k�ls�t, eleg�ns �lt�z�kkel, �s elk�s�rsz a b�lba.
Ez sokkolt. �n egy b�lba? Na j�, volt m�r r�szem ilyenekben, de akkor ink�bb m�s c�lokb�l. P�ld�ul m�rget csemp�szni valaki ital�ba… De ez! Folytatta.
-Azut�n gondoskodsz arr�l, hogy �ps�gben haza�rjek.
-M�g valami?
-Igen.
G�nyosan elvigyorodott.
-El kell j�tszanod, hogy a bar�tom vagy.
Ez rosszat sejtetett. Nem mondta meg, milyen �rtelemben veszi a bar�t sz�t, de a legrosszabbra gondoltam.
-Na gyer�nk, v�lts v�gre alakot! Azt�n ak�r mehet�nk is…
Felvettem Ptolemaiosz alakj�t, szok�sos �lt�z�k�ben, csak hogy felideges�tsem a l�nyt. Nem nyert.
-Eleg�ns �lt�zet. Az �gy�kk�t� manaps�g nem az. Nem, nyakkend� nem kell. MONDOM NEM! �s ne frakkot… musz�j az a r�zsasz�n ing? Nem, ez se jobb. Sz�rke. Igen, a sz�rke megfelel� sz�n lesz. Maradj �gy. De a hajad… nem, �gy t�k�letes. Na gyer�nk.
Hihetetlen, mennyit tudott nekem probl�m�zni. A r�zsasz�n ing meg a frakk persze csak az�rt volt, hogy ideges�tsem… magamt�l fel nem vettem volna �ket…
Az ajt� el�tt meg�llt.
-Ha oda�rt�nk, k�nytelen leszel megfogni a kezem. Csak hogy tudd: k�zemberek b�lja, ne felt�n�sk�dj, ne v�lts alakot, ne infern�zgass, sat�bbi… Viselkedj emberszer�en, k�rlek. –a homlok�ra csapott – Majd elfelejtettem! A neved… legyen mondjuk… Andrew… Andrew Montago.
-Te ki vagy?
Rem�ltem, hogy el�rulja az igazi nev�t.
-Mindig m�s. Most Ruria Johansson.
Azt�n an�lk�l, hogy visszan�zett volna, hogy k�vetem-e, elindult. Egykedv�en k�vettem, ismeretlen k�rny�ken �t, semmi Westminster ap�ts�g, semmi Tower, semmi Temze… Sz�val nem London.
�gy �t perc m�lva, egy k�l�n�sen giccses kapu el�tt meg�llt. Enyhe �melyg�s t�rt r�m, ahogy megfogtam a kez�t.*
Bel�pt�nk.

__________________________
* T�nyleg kis libuska. Nem t�l magas, mindazon�ltal karcs�, barna haja t�k�letesre bel�ve, �s �l�nk z�ld szemek, plusz kb. 3 kil� vakolat, puccos ruha, miegym�s…
** Ez nem volt komplett. El�sz�r f�lbeszak�t, azt�n megk�rdi, tudok-e t�ncolni… Az a sanda gyan�m t�madt, hogy f�raszt� napom lesz. �s milyen igazam lett…
* Ennek legf�bb oka a gy�r�sujj�n volt. Ez�stgy�r�t viselt. A m�sik oka: ember volt. Harmadik ok: �n pedig egy kimondottan nemes dzsinn. De a legzavar�bb akkor is az ez�stgy�r� volt.