Egy gyöngy

1.fejzet

-          Elfutott a köd… - töprengett egy fiatal csinos hölgy miközben a tavaszi napfény orcáját simogatta – tán megijedt valamitől… -

London mocskos utcáira mindig köd telepszik és komor szürkeségbe taszítja az egész várost. A hajnal büdös, legalábbis a lány így vélekedett. Simított egyet kontyba fogott, ébenfekete haján, melynek fele csavarosan sütve lógott alá és visszasétált lakosztályába.

A kastélyban nagy volt a zűrzavar, a királynő audienciát tartott a fogadóteremben, és egy nem mindennapi vendéget készült fogadni. Az ülőalkalmatosságokat a lehető leghátrább tolták az érkező személy várható helyétől, mintha féltek volna a közelébe menni. A felfordulás közepette őfenségén kívül, csak egy lány tanúsított nyugodtságot. Kagome.

Kagome japán származású, diplomata családból való, feltűnően szép úri hölgy volt. Anyja halála után az angol királyi udvarban maradt. Az uralkodónő igencsak kedvelte a lányt csípős nyelve és szókimondása miatt. Maga mellett tartotta és húgaként bánt vele, ezt persze Kagome is meghálálta a maga módján. Tisztelte a királynőt, sőt mi több ő volt előtte a főbenjáró példa.

A japán kisasszony kecses léptekkel vonult be a fogadóterembe, ahol úrnője már a trónon ülve hideg, kimért arccal várt.

-          Jó reggelt felség. – csókolt kezet Kagome a lehető legmélyebben meghajolva, úgy ahogy a férfiak szoktak.

A királynő csak bólintott, jelezve fogadja a köszönést.

-          Ki lesz a kihallgatott? – érdeklődött oldalát furdaló kíváncsiságtól hajtva.

-          Hanyou kapitány. Rettegett kalózként van számon tartva az egész térségben. Magát félszellemnek vallja. –

-          Félszellem? Csak nem hisz az efféle gyerekmesékben? – mosolygott cinkosul, melyet a királynő más esetben kötéllel jutalmazott volna, de Kagome nem az a személy volt, felé pont ezért mutatott szimpátiát.

-          Gyermekmese vagy sem. Az-az úr egy alávaló gyilkos; ezen nincs mit szépíteni. –

-          Ez a város büdösebb, mint gondoltam. – nézett a Sensu névre keresztelt fekete vitorlás hajó gazdája a közeledő partra, melyen London épületei domborultak – Rajta lusta banda, pár perc és kikötünk! – kiáltott hátra a legénységnek, akik még gyorsabban szedték a lábukat a maguk dolgát végezve.

-          Mire készülsz? – lépett a kapitány mellé egy rövid fekete hajú copfos fiatalember; baráti hangja idegenen csengett félelemtől, vagy rettegéstől, mintha egyenrangú félhez szólt volna, nem pedig parancsolójához.

-          Meglátogatom Anglia elsőszámú asszonyát, aztán kölcsönveszünk ezt azt. – húzta körmönfont mosolyra száját, majd kalózsüvegét megigazította hosszú ezüstösen ragyogó tincsein és lesétált a fedélzeti lépcsőn – Öltözz át, te is velem jössz. – fordult még hátra, majd eltűnt egy ajtó mögött.

-          Megjött! –

A hatalmas súlyos faajtók lassan kitárultak és a megrendezett díszes parádé közepette Hanyou kapitány és kísérője vonult be. A lázadó peckesen sétált végig a bíbor szőnyegen.

-          Felség. – köszönt a kapitány arcán gúnyos vigyor kíséretében – térdre borulnék tiszteletem jeléül, de úgy tűnik, messze hon hagytam. –

-          Hogy me… - lépett előrébb Kagome, de úrnője hideg tekintetével higgadtságra intette, így visszalépett a felséggel egy vonalba.

-          Üdvözöljük Angliában önöket. Átolvastam minden követelését, amit levélben küldött előre, és akadt pár… -

-          Jobban szeretem, ha kevésbé finomkodó kérésnek nevezik őket. – vágott közbe a tengerész, ami nagy morajt is váltott ki a teremben.

A felzúgó nemességnél csak egy tüsszentés volt hangosabb, majd azt követte még egy. Hanyou kapitány még mindig széles mosollyal selyem zsebkendőt húzott elő kabátjából, jól láthatóan meglengette a ruhadarabot melyen Anglia címere díszelgett - lopott holmi - majd átnyújtotta Kagoménak, ki hangosan belefújta orrát, a kandallóhoz lépett, és a lobogó lángok közé vetette.

-          Lady Kagome, azt a zsebkendőt feltételezem csak kölcsönbe kapta. – színlelt a királynő meglepődést, de valójában mindig is jót mulatott a lány pimaszságán.

-          Nahát, elnézését kérem fenség, de attól tartok bepiszkoltam. Mekkora szerencse, hogy nincs itt az influenza ideje, különben a kapitány nagy bajban lenne zsebkendő nélkül… – játszotta el a lány, a sajnálkozó vétkes szerepét, de magában végre úgy érezte, sikerült megtorolnia az úrnőjét ért bántalmakat.

-          Itt készült, itt hunyt el. – nevetett a kísérő, igazán meglepte a Lady által tanúsított bátorság, akár csak a kapitányt – Lenne a gyermekeim anyja? – térdelt le hirtelen felindulásból a férfi és elszánt tekintetét Kagoméra szegezte.

Ismét hatalmas moraj zúgott fel a teremben. A nemesség felháborítónak találta a kalóz kérdését, főleg hogy csak egy közönséges katona volt, csak egy kísérő. A lány csípős nyelve szemmel láthatóan elakadt, orcája nem tükrözött haragvást, csupán színtiszta meglepettséget, és a púder alatti halvány elpirulást.

-          Jó vitéz. – kezdte pár percnyi hallgatás után őfelsége nem kis iróniával hangjában – Elhamarkodottnak tűnnek szavaid, főleg mivel még be sem mutatkoztál előttünk. –

-          Elnézését kérem. Miroku vagyok a Sensu első-tisztje. – hajolt meg mélyen a fiatal jóképű matróz, elegáns, korhű ruhája alól előbukkant pár nagygyöngyű lánc is, igencsak érdekesen festett.

-          Még így is túl váratlan volt, főleg, hogy Lady Kagome már jegyben jár. – fogadta a bocsánatkérő kézcsókot.

-          Ne is törődjön ezzel az esze-menttel felséged, minden szép hölgytől megkérdi, amerre csak a tenger visz minket. – lépett elő ismét a kapitány, kissé neheztelve, hogy ő eddig háttérbe szorult.

-          Visszatérve az eredeti beszélgetésünkhöz. – ült vissza trónjára a királynő, miközben rezzenéstelen tekintetét még pár percig a leánykérőn tartotta, majd ismét a fővendégre nézett – Amit kér, hogy vonjam ki seregemet az újonnan felfedezett „Fekete-szigetről”, ami történetesen remek nyersanyaglelőhely eléggé képtelen. Ott tartózkodó parancsnokom remekül végzi munkáját. –

-          Ott tartózkodó parancsnoka nem több szánalmas pojácánál, aki a helyieken élősködik, és kastélyt emeltet magának. –

-          Tisztelt Hanyou Kapitány, senkit nem illik ócsárolni kedvese jelenlétében. –

-          És mégis ki lenne az talán ön? –

A királynő megint elhalkult, felráncolta szemöldökét és egy ideig csak némán meredt a kalóz tűztől és gyűlölettől forró aranybarna szemeibe. Aztán mintha meggondolta volna magát. Úgy döntött mégsem sértődik meg.

-          Nem, nem az enyém… Lady Kagoméé. –

-          Úgy látom mégsem sikerül megegyeznünk. – szólalt meg a kapitány ismét néhány pillanat hatásszünet után.

-          Sajnálom, de a követelései nem kecsegtetnek semmi jóval a korona számára. –

-          Ez esetben kénytelen leszek kölcsönvenni a Ladyt. – húzta mosolyra száját, majd egy laza kézmozdulattal kardot rántott, megragadta Kagome derekát és indult ki a teremből.

-          Nem hittem volna, hogy ilyen őrültséget teszel… - szólt menekülés közben kissé izgatottan a kísérő.

-          Hát látod mégis. – a kapitány és gyorsított tempóján.

-          Mégis mit képzel? – toporzékolt a lány, és beleharapott elrablója vállába – Azonnal engedjen el! –

-          Ahogy óhajtja. – vigyorgott a hanyou és ledobta hátáról a friss zsákmányt, csak éppen a kezét nem engedte el.

Kagome testét végighorzsolta a kemény talaj, iszonyatos fájdalom járta végig testét, érezte a bőrét lemaró kavicsok sokaságát.

-          Ne visítozz! Ha annyira fáj, kérj meg szépen és felveszlek. – gúnyolódott, de amint a lány szemébe nézett a könnyek mellett észrevette azt a tüzes tekintett, amit még régen látott egy másik nő íriszében.

Annyira meglepődött az emlékkép hirtelen feltörésén, hogy megállt. A másik matróz csodálkozva nézett felette valójára, majd felkapta pihegő hölgyet.

-          Nem érünk rá most gondolkozni, mi van veled? – kezdett ismét rohanásba, a kapitány is követte példáját.

Ahogy haladtak kifelé a parthoz egyre több felgyújtott házat, és vérben úszó lakos tárult Kagome szemei elé. Teljesen ledöbbent a látványon, bőre még mindig kibírhatatlanul égett, már nem volt ereje kiáltani sem. Hogy történhetett ez meg… Hogy történhetett ez meg vele ismét?